Híreink



Folyamatos munka a Károly körúti vízvezeték-felújításnál - 2010.07.12
A Fővárosi Vízművek június 22-én az új forgalmi rend kialakításával és az ehhez szükséges burkolati jelek felfestésével, a figyelmeztető és irányító táblák kihelyezésével kezdte meg a 2010. év egyik kiemelt vízcső-rekonstrukcióját. A Károly körúti felújítás az útrekonstrukcióhoz és a csatlakozó társközmű-munkálatokhoz igazodva, több ütemben folyik.

Közszolgáltatók mindennapjai - Nézzen körül nálunk! - 2010.05.26
Az év 364 napján csak kevesek léphetnek be azoknak a létesítményeknek a területére, ahol a Fővárosi Vízművek, a Fővárosi Közterület-fenntartó, a Budapesti Temetkezési Intézet és a FŐVINFORM munkatársai végzik napi munkájukat. Május 29-én azonban ez másképp lesz: a négy közszolgáltató egy napra megnyitja kapuit a nagyközönség előtt.

Változik a csekkes befizetések rendje - 2010.05.21
A hatályos jogszabályok értelmében 2010. május 1-jétől valamennyi csekkes befizetés esetében az tekinthető a teljesülés napjának, amikor a pénz a kedvezményezett - így a Fővárosi Vízművek - számláján megjelenik.

Mi van a vízcsap túlsó végén? - 2010.04.27
Látott már 40 ezer m3 víz tárolására alkalmas medencét?

Tudta-e, hogy Budafokon található a világ egyetlen aszimmetrikus víztornya?

 

Az év 364 napján csak kevesek léphetnek be azoknak a létesítményeknek a területére, ahová a Fővárosi Vízművek dolgozói. Május 2-án, illetve 29-én azonban ez másképp lesz: május 2-án 10-től 16 óráig minden érdeklődő bejárhatja a csepeli vízkezelő-művet. Május 29-én 10-től 16 óráig lehet megtekinteni a főváros legnagyobb víztárolóját, illetve fel lehet menni a két éve átadott, egyedülálló építészeti megoldásokat megvalósító Budafoki Víztorony kelyhébe.


Közös kertészkedés a Föld Napján - 2010.04.22
Összefogással a környezet megóvásáért

Indul a Virágváros pályázat! - 2010.04.22
Tegyük Budapestet ismét igazi Virágvárossá!

Szabad-e locsolni? Kiaknázatlan költségcsökkentési lehetőségek - 2010.04.01
A mintegy száznegyvenezer fővárosi és Budapest környéki, kerttel rendelkező ingatlantulajdonos alig kilenc százaléka használ locsolási mellékmérőt ? holott a mind szűkebbre szabott családi és társasházi költségvetések idején számukra sem utolsó szempont, mennyit spórolhatnak havonta a kert öntözésének költségein. 

 


Parkot neveztek el Wein Jánosról - 2010.03.22
A Víz Világnapja alkalmából a Vízművek első igazgatójáról neveztek el egy, eddig névtelen XIII. kerületi parkot. A Victor Hugo utca 35-39. közötti terület Wein János parkká nyilvánítását a Fővárosi Vízművek kérésére kezdeményezte a XIII. kerületi Önkormányzat.

Mulatságcseppek két napon át az Állatkertben - 2010.03.18
Csodák Palotája, Duna Múzeum, Fővárosi Vízművek

Értesítés víznyomáscsökkenésről - 2010.03.18
 2010. március 23. 10.00 órától 13.00 óráig a X. kerület bizonyos részén

Értesítés víznyomáscsökkenésről - 2010.03.10
A XV. kerületben, a Nyírpalotai út környékén 2010. március 11-én 22.00 órától másnap 02.00 óráig

Vidámparktól az urnatemetőig - Ötletpályázat határok nélkül - 2010.03.05
Ötletpályázatot hirdetett a Magyar Építész Kamara és a Fővárosi Vízművek Zrt. a hatvanas években épített és 1993-ban üzemen kívül helyezett Nagyfelszíni Víztisztító-mű lehetséges hasznosítási megoldásaira.  A felhívásra 35 pályamű érkezett. A Bíráló Bizottság a pályázatot sikeresnek és eredményesnek minősítette.


A Fővárosi Vízművek közleménye - 2010.01.08
4. Ivóvíz-ágazati Konferencia
2010. Jan 26. 09:00 - Jan 27. 13:00
Helyszín: Velence, Velence Resort & Spa

A Fővárosi Vízművek közleménye - 2010.01.05
Hiteles mérő - igazságos díjelosztás

A Fővárosi Vízművek közleménye - 2009.12.21
H1N1  - a Fővárosi Vízművek felkészült

Elégedettek a fővárosiak a csapvíz minőségével - 2009.12.09
A Budapesten és környékén lakók döntő hányada szerint a vezetékes víz kiváló minőségű, így sokan napi rendszerességgel fogyasztják ivóvízként is - derült ki egy, a közelmúltban végzett telefonos kutatásból.

 


A Fővárosi Vízművek közleménye - 2009.11.17
Megbízhatónak és stabilnak ítélik munkahelyüket a Fővárosi Vízművek munkavállalói



Előzzük meg a fagykárokat! - 2009.10.14
A hideg veszélyezteti a vízmérők és vízcsövek épségét! Gondoskodjunk időben a fagy okozta károk megelőzéséről!

 


Budapest Gazdaságáért díjjal ismerték el a Fővárosi Vízművek tevékenységét - 2009.10.09
A Fővárosi Vízművek Zrt. nyerte el idén a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara rangos elismerését, a "Budapest Gazdaságáért" díjat.

 


Az éltető építészet: VÍZ - ÉLET - ÉPÍTÉSZET - 2009.09.29

Az év 365 napján a Fővárosi Vízművek dolgozóin kívül csak kevesek léphetnek be azokba a vízműves létesítményekbe, melyek az Építészet Hónapja programsorozat keretében megnyitják kapuikat a látogatók előtt.


vissza a lap tetejére


Sajtószoba