Hírek, friss információk


nyomtatás

Parkot neveztek el Wein Jánosról
2010.03.22
A Víz Világnapja alkalmából a Vízművek első igazgatójáról neveztek el egy, eddig névtelen XIII. kerületi parkot. A Victor Hugo utca 35-39. közötti terület Wein János parkká nyilvánítását a Fővárosi Vízművek kérésére kezdeményezte a XIII. kerületi Önkormányzat.


Március 22-én, a Víz Világnapján a parkavató keretében Wein Jánosnak szobrot is állítottak a téren, amely játszótérnek és természetesen két ivókútnak is helyet ad. Az ünnepségen Wein János leszármazottai is részt vettek.

Budapest Főváros XIII.kerületi Önkormányzata polgármestere, a Fővárosi Vízművek vezérigazgatója és a Víz az Élet Alapítvány kuratóriumi elnöke megnyitóját követően részletek hangzottak el Wein János ránk maradt naplójából, illetve archív film mutatta be tevékenységét. A kerületi Hunyadi Mátyás Művészeti Iskola tánc-csoportja két, a vízre épülő táncjátékot adott elő   Vízcseppek, illetve a Folyó gyermekei címmel.  Sárközi József ütőművész pedig egyedülálló, hangszerként vízzel telt edényeket alkalmazó produkciót mutatott be. A játszótéren egész napos bemutató program várja a gyerekeket "Óvd a Föld vízkészleteit" címmel.  

Wein János (1829-1908)

1873-ban lett a Vízművek első igazgatója. Nevéhez fűződik a főváros közműves vízellátásának létrehozása. A természetes szűrés híve volt. Következetesen védelmezett álláspontja szerint a város alatti kavicsrétegben a Dunából szivárgó víz természetes úton oly mértékben megtisztul, hogy mesterségesen csak igen nagy költséggel lehetne hasonlót elérni. Ezzel megteremtette a mai korszerű vízellátás alapjait, melynek köszönhetően a főváros szentendrei-szigeti ivóvízbázisa Európa legnagyobb parti szűrésű víznyerő területe. 1880-81-ben megépítette a jobb parti vízműtelepet. A budaújlakin kívül az ő javaslatára épült a káposztásmegyeri vízmű is.

A parti szűrésre alapozott közműves vízellátás (archív fotók, film)>>

nyomtatás

vissza a lap tetejére


Sajtószoba