Nemzetközi arany minősítésú szolgáltató

Mikor kell és érdemes ivóvízvizsgálatot kérni?

A Társasház belső vízvezeték rendszerének nem megfelelő állapota pangó vízterek kialakulását eredményezheti, amelyben baktériumok telepedhetnek meg. A probléma jelenléte vízvizsgálatokkal kimutatható és jelezheti, hogy a belső vízvezeték rendszer karbantartására van szükség egészségügyi szempontból. Laboratóriumunk akkreditáltan végzett ivóvíz-mintavétellel, a vizsgálatok elvégzésével, valamint az eredmények véleményezésével és szaktanácsadással áll szíves rendelkezésére.

Bemutató rövidfilmünk ide kattintva érhető el (a bal alsó sarokban lévő "►" jelre kattintva indul el).

Miért minket válasszon?

  • A több mint 150 éves múlttal rendelkező Fővárosi Vízművek Zrt. fennállása óta jelentős tapasztalatokat halmozott fel vízvizsgálati és véleményezési tevékenységekben.
  • A laboratórium az MSZ EN ISO/IEC 17025:2005 szabvány követelményeinek megfelelően a Nemzeti Akkreditáló Hatóság által tanúsított (NAH-1-0681/2015). A laboratórium évről-évre bővíti az akkreditált vizsgálati módszerei palettáját. Műszerparkját a kor elvárásainak és a jó laboratóriumi gyakorlatnak megfelelően folyamatosan fejleszti.
  • Mintavételi, vizsgálati tevékenységeink elvégzésének színvonalát, minőségirányítási rendszerünket folyamatosan fejlesztjük megrendelőink elvárásainak figyelembe vételével, a megrendelői elégedettség növelése érdekében.
  • A mintavételi és vizsgálati adatok bizalmas kezelése értelmében az adatok csak az arra felhatalmazott személyekhez juthatnak el.
  • A mintavételi és vizsgálati tevékenység megfelelő számú és szakképzettséggel rendelkező személyzettel kerül elvégzésre. Munkatársaink rendszeres képzéseken vesznek részt mind a szakmai, mind a minőségirányítási rendszerrel kapcsolatos területeken. A képzések hatékonyságát ellenőrizzük, az eredményeket dokumentáljuk.
  • A megfelelő környezeti feltételek megteremtésével és folyamatos fenntartásával biztosítjuk, hogy külső tényezők a pontos és megbízható munkát ne zavarják.
  • A személyzet díjazása független az elvégzett mintavételek és vizsgálatok számától, valamint eredményétől. Munkatársaink tevékenysége mentes minden olyan tényezőtől, ami a pártatlan és független műszaki ítéletét befolyásolhatná.

Ajánlatkérés, megrendelés

Amennyiben információra vagy ajánlatra van szüksége, az oldal alján található "VÍZPLUSZ KAPCSOLATFELVÉTEL" űrlap kitöltésével jelezheti. Az űrlapon megadott elérhetőségen munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot, hogy a pontos igények szerinti, személyreszabott megoldást tudjuk biztosítani.

Hatósági engedélyekhez szükséges vízvizsgálat esetén mindig egyeztetni szükséges az illetékes hatósággal akár arról, hogy milyen vizsgálatokra van szükség, akár arról hogy szükséges-e akkreditált mintavétel.

A laboratóriumunktól megrendelhető teljes vizsgálati listánk ide kattintva tekinthető meg.

Amennyiben pontosan tudja, mely laboratóriumi szolgáltatásunkat veszi igénybe, kérjük, töltse ki Megrendelőlapunkat, melyet ide kattintva tekinthet meg és aláírva küldje el a vizelemzes@vizmuvek.hu e-mail címre.

Mintavétel

Mintavétel igénylésénél akkreditált és nem akkreditált mintavételre is van lehetőség.

Akkreditált mintavétel: laboratóriumunk végzi térítés ellenében, melynek időpontjáról a megrendelése alapján, telefonon egyeztetünk Önnel.

Nem akkreditált mintavétel (megrendelő által): ügyfelünk végzi el, melyre az alábbi két lehetőség kínálkozik.
  • Erre a célra biztosított laboratóriumi edényzetben, mely átvehető laboratóriumunkban (Mintavételi ajánlás – IVÓ/KÚTVÍZ),
  • vagy mintánként legalább 2 db 1,5 literes palackban leadva, ahol az egyik palackot enyhén hypos vízzel kell átöblíteni a mikrobiológia vizsgálatokhoz (Kérjük, jelölni a palackon, hogy melyiket fertőtlenítették!), majd mindkét palackot minimum 2-3-szor öblítsék át a vizsgálandó vízzel, azok feltöltése előtt.
Mintavételi edények kiadása és mintaátvétel: hétfő-csütörtök 7.30 – 13.00 óra között a laboratóriumban.

Vízvizsgálati jegyzőkönyv átvétele

Kollégánk értesítését követően társaságunk ügyfélszolgálati irodájában készpénzzel, illetve bankkártyával egyaránt kifizetheti laboratóriumi szolgáltatásunkat, mellyel egy időben megkapja az eredeti vizsgálati jegyzőkönyvet.

Átutalással való fizetés is lehetséges, melyet az Ügyfélnek a megrendelés Megrendelő egyéb kérései rovatban kell feltüntetnie. Azonban ezt nem javasoljuk, mert ez meghosszabbítja az eredményekhez való hozzájutás idejét, mivel a jegyzőkönyvet csak a díj rendezését követően, az utalási bizonylat beérkezése után tudjuk postázni. Utalási bizonylatot a vizelemzes@vizmuvek.hu e-mail címre kell továbbítani és az utalási bizonylatnak tartalmaznia kell a jegyzőkönyv számát, mely a Fővárosi Vízművek Zrt. által kiállított számlán szerepel.

Vizsgálati eredmény kiadás ideje: vízminta laboratóriumunkba történő beérkezést követő 7 munkanapon belül, kivéve Legionella-szám vizsgálata esetén: 15 munkanap.

Átvétel helye: ügyfélszolgálati irodánkban – 1138 Budapest, Váci út 182. (bejárat a Duna pláza parkolója felől).

Átvétel ideje:
  • hétfő-csütörtök: 8.00 – 16.00
  • péntek: 8.00 – 13.00
Amennyiben nem a megrendelőlapon szereplő személy (név/cégnév) veszi át a jegyzőkönyvet, úgy meghatalmazás is szükséges, melyet ide kattintva letölthet.
Céges megrendelés esetén aláírási címpéldány bemutatása is szükséges ügyfélszolgálati irodánkban.

Laboratórium elérhetősége

Fővárosi Vízművek Zrt.
Laboratórium
Cím:
1044 Budapest, Váci út 102/V.
Telefon: 06 1 435 3909
E-mail: vizelemzes@vizmuvek.hu
Mintavételi edények kiadása és mintaátvétel: hétfő-csütörtök 7.30 – 13.00 óra között

Laboratóriumunk megközelíthető:

Gyalog, tömegközlekedéssel: 104, 204 BKV, valamint a Volánbusz járataival, az Ungvári utca megállónál. Gyalogos bejárat a zebrával szembeni kis kapunál. Kérjük, használja a kaputelefont!

Autóval: Az alábbi térkép szerint a Váci útról behajtva a Rév utcába, majd a Rév utcában jobb oldalt a második leágazáson keresztül haladva, az út végén található a laboratórium parkolója. A parkoló melletti épületben üzemel a laboratórium.
VízPlusz kapcsolatfelvétel














Kérjük, ismerje meg és fogadja el Adatkezelési tájékoztatónkat!
 


captcha

víminőség
vizminőség lapozás balra
Biatorbágy
Szabad aktív klór0,01mg/l
Klorid31mg/l
Vas39µg/l
Mangán7µg/l
Nitrát18mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység198mg/l CaO
Vezető képesség622µS/cm
pH7,4 
Budakeszi
Szabad aktív klór0,17mg/l
Klorid24mg/l
Vas6µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység128mg/l CaO
Vezető képesség465µS/cm
pH7,5 
Budaörs
Szabad aktív klór0,21mg/l
Klorid24mg/l
Vas13µg/l
Mangán0µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység127mg/l CaO
Vezető képesség460µS/cm
pH7,5 
Dunabogdány
Szabad aktív klór0,12mg/l
Klorid26mg/l
Vas4,00µg/l
Mangán0,58µg/l
Nitrát10mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység202mg/l CaO
Vezető képesség684µS/cm
pH7,3 
Halásztelek
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid38mg/l
Vas8µg/l
Mangán9µg/l
Nitrát18mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység186mg/l CaO
Vezető képesség620µS/cm
pH7,5 
Budapest - I. kerület
Szabad aktív klór0,18mg/l
Klorid25mg/l
Vas6µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát10mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység132mg/l CaO
Vezető képesség467µS/cm
pH7,5 
Budapest - II. kerület
Szabad aktív klór0,17mg/l
Klorid24mg/l
Vas14µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát10mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység133mg/l CaO
Vezető képesség471µS/cm
pH7,5 
Budapest - III. kerület
Szabad aktív klór0,18mg/l
Klorid22mg/l
Vas6µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység131mg/l CaO
Vezető képesség459µS/cm
pH7,5 
Budapest - IV. kerület
Szabad aktív klór0,23mg/l
Klorid23mg/l
Vas10µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység128mg/l CaO
Vezető képesség450µS/cm
pH7,5 
Budapest - IX. kerület
Szabad aktív klór0,18mg/l
Klorid25mg/l
Vas7µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység135mg/l CaO
Vezető képesség471µS/cm
pH7,5 
Kisoroszi
Szabad aktív klór0,14mg/l
Klorid22mg/l
Vas3µg/l
Mangán<0,2µg/l
Nitrát11mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység128mg/l CaO
Vezető képesség467µS/cm
pH7,5 
Pócsmegyer
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid24mg/l
Vas0µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát13mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység142mg/l CaO
Vezető képesség480µS/cm
pH7,4 
Százhalombatta
Szabad aktív klór0,03mg/l
Klorid35mg/l
Vas6µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát14mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység180mg/l CaO
Vezető képesség632µS/cm
pH7,5 
Szigetmonostor
Szabad aktív klór0,11mg/l
Klorid22mg/l
Vas7µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát12mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység147mg/l CaO
Vezető képesség505µS/cm
pH7,6 
Szigetszentmiklós
Szabad aktív klór0,14mg/l
Klorid36mg/l
Vas14µg/l
Mangán5µg/l
Nitrát15mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység177mg/l CaO
Vezető képesség650µS/cm
pH7,5 
Tököl
Szabad aktív klór0,14mg/l
Klorid32mg/l
Vas17µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát19mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység195mg/l CaO
Vezető képesség623µS/cm
pH7,4 
Budapest - V. kerület
Szabad aktív klór0,17mg/l
Klorid23mg/l
Vas10µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység127mg/l CaO
Vezető képesség443µS/cm
pH7,5 
Budapest - VI. kerület
Szabad aktív klór0,21mg/l
Klorid23mg/l
Vas11µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység126mg/l CaO
Vezető képesség456µS/cm
pH7,5 
Budapest - VII. kerület
Szabad aktív klór0,21mg/l
Klorid23mg/l
Vas8µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység127mg/l CaO
Vezető képesség452µS/cm
pH7,5 
Budapest - VIII. kerület
Szabad aktív klór0,21mg/l
Klorid23mg/l
Vas12µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység130mg/l CaO
Vezető képesség455µS/cm
pH7,5 
Budapest - X. kerület
Szabad aktív klór0,25mg/l
Klorid24mg/l
Vas8µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység134mg/l CaO
Vezető képesség460µS/cm
pH7,5 
Budapest - XI. kerület
Szabad aktív klór0,15mg/l
Klorid29mg/l
Vas37µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát12mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység148mg/l CaO
Vezető képesség504µS/cm
pH7,5 
Budapest - XII. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid24mg/l
Vas7µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység128mg/l CaO
Vezető képesség468µS/cm
pH7,5 
Budapest - XIII. kerület
Szabad aktív klór0,18mg/l
Klorid25mg/l
Vas40µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység136mg/l CaO
Vezető képesség460µS/cm
pH7,5 
Budapest - XIV. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid24mg/l
Vas24µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység134mg/l CaO
Vezető képesség458µS/cm
pH7,5 
Budapest - XIX. kerület
Szabad aktív klór0,13mg/l
Klorid29mg/l
Vas14µg/l
Mangán4µg/l
Nitrát11mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység150mg/l CaO
Vezető képesség541µS/cm
pH7,5 
Budapest - XV. kerület
Szabad aktív klór0,21mg/l
Klorid23mg/l
Vas8µg/l
Mangán5µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység131mg/l CaO
Vezető képesség462µS/cm
pH7,6 
Budapest - XVI. kerület
Szabad aktív klór0,24mg/l
Klorid23mg/l
Vas6µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység132mg/l CaO
Vezető képesség459µS/cm
pH7,5 
Budapest - XVII. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid23mg/l
Vas19µg/l
Mangán4µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység128mg/l CaO
Vezető képesség472µS/cm
pH7,6 
Budapest - XVIII. kerület
Szabad aktív klór0,23mg/l
Klorid31mg/l
Vas11µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát12mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység159mg/l CaO
Vezető képesség585µS/cm
pH7,5 
Budapest - XX. kerület
Szabad aktív klór0,14mg/l
Klorid34mg/l
Vas11µg/l
Mangán5µg/l
Nitrát14mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység173mg/l CaO
Vezető képesség623µS/cm
pH7,6 
Budapest - XXI. kerület
Szabad aktív klór0,13mg/l
Klorid36mg/l
Vas37µg/l
Mangán9µg/l
Nitrát15mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység181mg/l CaO
Vezető képesség627µS/cm
pH7,5 
Budapest - XXII. kerület
Szabad aktív klór0,14mg/l
Klorid31mg/l
Vas12µg/l
Mangán4µg/l
Nitrát12mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység163mg/l CaO
Vezető képesség597µS/cm
pH7,5 
Budapest - XXIII. kerület
Szabad aktív klór0,17mg/l
Klorid37mg/l
Vas9µg/l
Mangán6µg/l
Nitrát15mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység169mg/l CaO
Vezető képesség635µS/cm
pH7,5 
vizminőség lapozás jobbra