Nemzetközi arany minősítésú szolgáltató

Séta a 150 éves téglák között 2019. március 22.

Szombaton több programmal kiegészülve folytatódik Kőbányán a nyílt nap


A víz világnapja alkalmából március 22-én ismét feltárult a Fővárosi Vízművek leglátványosabb és a nyílt napok látogatói körében legnépszerűbb létesítményének kapuja. A pénteki, főként iskolás csoportok számára meghirdetett helyek pillanatok alatt megteltek. Több száz diáklátogatót fogadott ezen a napon az 1871 óta üzemelő Kőbányai medence, amely a mai napig a Főváros ivóvízellátó rendszerének része, és az év meghatározó részében víz tárolására szolgál.

Különleges látogatókat is köszöntött ezen a napon Haranghy Csaba, a Fővárosi Vízművek vezérigazgatója: azokat az általános és középiskolás diákokat, akik az „Írj egy ivókutat az iskolád udvarára” irodalmi pályázat résztvevőiként nemcsak dicsőséget szereztek iskolájuknak, hanem egy ivókúttal is gazdagították diáktársaikat. A 2018-ban a fennállásának 150. évfordulóját ünneplő Társaság a szolgáltatási területén található általános és középiskolák diákjainak alkotásait várta három kategóriában: a pályázók versben, novellában vagy mesében fogalmazhatták meg, hogy szerintük miért fontos a víz. A számos, nagyon érdekes és tartalmas, néha komoly gondolatokat megfogalmazó, néha tréfás hangvételű pályamű szerzői közül ma kilencen vehették át az Adományozó Oklevelet, és hamarosan az ivókutak is a helyükre kerülnek iskolájuk udvarán.

A rendkívüli építészeti megoldásaival lenyűgöző látványt nyújtó medence, amely évente mindössze egy-két alkalommal tárul fel az érdeklődők előtt, szombaton regisztráció nélkül látogatható. A korábbi évek tapasztalatai alapján több ezer látogatót várnak, akik nem csak a Fővárosi Vízművekkel közel egyidős létesítmény katedrálist idéző kialakításában, boltíves megoldásaiban gyönyörködhetnek kötetlenül sétálva a 150 éves téglákon. Kvízkérdésekkel, víz-íz teszttel tehetik próbára vizes tudásukat és ízérzéküket. A Vízművek munkatársai pedig szakmai bemutatókkal is készülnek: a vízveszteség-elemző mérőkocsit és műszerparkot, a hibaelhárításban használt munkagépeket ki is próbálhatják az érdeklődők, mint ahogy a szerelőasztalon is felmérhetik rátermettségüket és ügyességüket. Ezeknek és a biztonságtechnikai bemutatóknak, valamint az „Infobusz” mobil kiállításnak köszönhetően egy igazi hétvégi családi programot ígér a Fővárosi Vízművek szombati nyílt napja.

A Budapest X., Ihász utca 29. alatt található medence olasz kőművesek által rakott hazai tégláin mintegy nyolc emelet mélységben tett séta során valódi időutazáson érezhetik magukat látogatóink. Az élményt az építményt körülvevő, arborétum benyomását idéző ősfák teszik teljessé.

Minden érdeklődőt szeretettel vár a Fővárosi Vízművek a www.vizmuvek.hu weboldalán elérhető látogatási szabályzat szerint.

 

víminőség
vizminőség lapozás balra
Budapest - 0. kerület
Szabad aktív klórmg/l
Kloridmg/l
Vasµg/l
Mangánµg/l
Nitrátmg/l
Nitritmg/l
Ammóniummg/l
Összes keménységmg/l CaO
Vezető képességµS/cm
pH 
Budapest - 3. kerület
Szabad aktív klórmg/l
Kloridmg/l
Vasµg/l
Mangánµg/l
Nitrátmg/l
Nitritmg/l
Ammóniummg/l
Összes keménységmg/l CaO
Vezető képességµS/cm
pH 
Biatorbágy
Szabad aktív klór0,15mg/l
Klorid22mg/l
Vas35µg/l
Mangán4µg/l
Nitrát3mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység154mg/l CaO
Vezető képesség556µS/cm
pH8 
Budakeszi
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid24mg/l
Vas15µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység123mg/l CaO
Vezető képesség439µS/cm
pH8 
Budaörs
Szabad aktív klór0,21mg/l
Klorid23mg/l
Vas7µg/l
Mangán<1µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység125mg/l CaO
Vezető képesség443µS/cm
pH8 
Dunabogdány
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid28mg/l
Vas<5µg/l
Mangán<1µg/l
Nitrát12mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység175mg/l CaO
Vezető képesség559µS/cm
pH7 
Halásztelek
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid23mg/l
Vas<5µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység150mg/l CaO
Vezető képesség546µS/cm
pH8 
Budapest - I. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid23mg/l
Vas7µg/l
Mangán<1µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység124mg/l CaO
Vezető képesség430µS/cm
pH8 
Budapest - II. kerület
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid26mg/l
Vas8µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység129mg/l CaO
Vezető képesség444µS/cm
pH8 
Budapest - III. kerület
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid21mg/l
Vas6µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység123mg/l CaO
Vezető képesség420µS/cm
pH8 
Budapest - IV. kerület
Szabad aktív klór0,23mg/l
Klorid21mg/l
Vas7µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát7mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység125mg/l CaO
Vezető képesség429µS/cm
pH8 
Budapest - IX. kerület
Szabad aktív klór0,18mg/l
Klorid24mg/l
Vas6µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység122mg/l CaO
Vezető képesség442µS/cm
pH8 
Kisoroszi
Szabad aktív klór0,14mg/l
Klorid21mg/l
Vas9µg/l
Mangán<1µg/l
Nitrát10mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység125mg/l CaO
Vezető képesség431µS/cm
pH8 
Pócsmegyer
Szabad aktív klór0,29mg/l
Klorid18mg/l
Vas<5µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát7mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység115mg/l CaO
Vezető képesség423µS/cm
pH8 
Százhalombatta
Szabad aktív klór0,13mg/l
Klorid32mg/l
Vas17µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát12mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység169mg/l CaO
Vezető képesség541µS/cm
pH8 
Szigetmonostor
Szabad aktív klór0,26mg/l
Klorid24mg/l
Vas<5µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát10mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység127mg/l CaO
Vezető képesség440µS/cm
pH8 
Szigetszentmiklós
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid27mg/l
Vas16µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység154mg/l CaO
Vezető képesség531µS/cm
pH8 
Tököl
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid22mg/l
Vas21µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát5mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység141mg/l CaO
Vezető képesség512µS/cm
pH8 
Budapest - V. kerület
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid19mg/l
Vas17µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát7mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység116mg/l CaO
Vezető képesség428µS/cm
pH8 
Budapest - VI. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid23mg/l
Vas29µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység123mg/l CaO
Vezető képesség419µS/cm
pH8 
Budapest - VII. kerület
Szabad aktív klór0,21mg/l
Klorid23mg/l
Vas8µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység127mg/l CaO
Vezető képesség430µS/cm
pH8 
Budapest - VIII. kerület
Szabad aktív klór0,21mg/l
Klorid21mg/l
Vas6µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát6mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység123mg/l CaO
Vezető képesség426µS/cm
pH8 
Budapest - X. kerület
Szabad aktív klór0,23mg/l
Klorid23mg/l
Vas9µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység126mg/l CaO
Vezető képesség428µS/cm
pH8 
Budapest - XI. kerület
Szabad aktív klór0,18mg/l
Klorid24mg/l
Vas11µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység130mg/l CaO
Vezető képesség465µS/cm
pH8 
Budapest - XII. kerület
Szabad aktív klór0,23mg/l
Klorid24mg/l
Vas9µg/l
Mangán<1µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység125mg/l CaO
Vezető képesség433µS/cm
pH8 
Budapest - XIII. kerület
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid22mg/l
Vas26µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység122mg/l CaO
Vezető képesség436µS/cm
pH8 
Budapest - XIV. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid21mg/l
Vas9µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység122mg/l CaO
Vezető képesség426µS/cm
pH8 
Budapest - XIX. kerület
Szabad aktív klór0,16mg/l
Klorid26mg/l
Vas8µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység142mg/l CaO
Vezető képesség494µS/cm
pH8 
Budapest - XV. kerület
Szabad aktív klór0,18mg/l
Klorid22mg/l
Vas9µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység123mg/l CaO
Vezető képesség431µS/cm
pH8 
Budapest - XVI. kerület
Szabad aktív klór0,25mg/l
Klorid21mg/l
Vas9µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát7mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység121mg/l CaO
Vezető képesség428µS/cm
pH8 
Budapest - XVII. kerület
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid23mg/l
Vas15µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység130mg/l CaO
Vezető képesség441µS/cm
pH8 
Budapest - XVIII. kerület
Szabad aktív klór0,22mg/l
Klorid27mg/l
Vas15µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység151mg/l CaO
Vezető képesség519µS/cm
pH8 
Budapest - XX. kerület
Szabad aktív klór0,18mg/l
Klorid26mg/l
Vas15µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység149mg/l CaO
Vezető képesség519µS/cm
pH8 
Budapest - XXI. kerület
Szabad aktív klór0,16mg/l
Klorid27mg/l
Vas28µg/l
Mangán6µg/l
Nitrát10mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység154mg/l CaO
Vezető képesség537µS/cm
pH8 
Budapest - XXII. kerület
Szabad aktív klór0,17mg/l
Klorid26mg/l
Vas7µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység152mg/l CaO
Vezető képesség516µS/cm
pH8 
Budapest - XXIII. kerület
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid28mg/l
Vas10µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát10mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység161mg/l CaO
Vezető képesség546µS/cm
pH8 
vizminőség lapozás jobbra
Munka térkép

Interaktív térkép szolgáltatásunk segítségével aktuálisan tájékozódhat arról, hogy a Fővárosi Vízművek szolgáltatási területén éppen hol folynak vízcső felújítási, karbantartási vagy hibaelhárítási munkák. Az egyes címkék a munkálatok jellegét, várható befejezési idejét és a forgalmi rend változásait is jelzik, segítve az autóval közlekedőket útvonaluk megtervezésében. A munkatérkép megjelenítéséhez legalább Internet Explorer 9-es vagy annál magasabb verziószámú alkalmazás letöltése javasolt. Kérjük, frissítsen az Ön operációs rendszeréhez támogatott legújabb verzióra.

utcakereső