Nemzetközi arany minősítésú szolgáltató

Folyamatos vízminőség-ellenőrzés akkreditált mérésekkel, szisztematikus vezetékcsere a biztonságos ivóvízellátás szolgálatában 2019. május 10.

Közel harmincezer megszüntetett ólombekötés

Az Európa szerte alkalmazott és mind a mai napig üzemelő ólomvezetékek jelentette lehetséges kockázatok kiküszöbölése érdekében bocsátotta ki az Európai Unió 1998-ban az Ivóvíz-direktívát (Drinking Water Directive), amely a megengedett ólomkoncentráció fokozatos csökkentését írta elő: az eredetileg megengedett 50 μg/l érték öt éven belül 25 μg/l-re, további tíz év alatt 10 μg/l-re módosult.

A Fővárosi Vízművek már jóval a 2013-as hatályba lépést megelőzően megkezdte a felkészülést a korábbihoz képest ötödére csökkentett ólomhatárérték-változásra, és a rendelkezésre álló erőforrásait felhasználva az eltelt húsz évben szisztematikus terv szerint hajtottuk végre a közcsőhálózatban fellelhető ólomtartalmú vezetékek cseréjét. A 3,5 milliárd forintot meghaladó ráfordítással közel 30 ezer ólom bekötővezeték kiváltásának köszönhetően a társaságunk szolgáltatási területén meglévő közel 240 000 bekötővezeték között mára már csak kis arányban, mindössze 1,6 százalékban fordul elő ólomtartalmú. A további, még cserére váró vezetékek kiváltását pályázati források igénybe vételével igyekszik mielőbb megoldani társaságunk. Kiemelt figyelmet fordítunk azonban a közintézményekre, hangsúlyosan a gyermekintézményekre, melyek esetében már nyár közepére teljes egészében felszámoljuk az ólomból készült bekötéseket.  

Amint az a Fővárosi Vízművek honlapján elérhető, a szolgáltatott ivóvíz paramétereit a határértékekkel összevetve tartalmazó táblázat is jól mutatja, a társaságunk által szolgáltatott ivóvízben még az Európai Unió által 2013. december 25-én csökkentett határértéket sem éri el a víz ólomkoncentrációja, a budapesti átlagérték a 10 μg/l-hez képest mindössze 1,5µg/l. Társaságunk honlapján, a https://www.vizmuvek.hu/hu/fovarosi-vizmuvek/tarsasagi-informaciok/a_vizrol/vizminoseg_vizkemenyseg oldalon részletes tájékoztatást adunk a szolgáltatott víz minőségéről, összetételéről.

Az 1970-es évek előtt épült lakások, házak belső hálózata azonban részben vagy egészben mind a mai napig a pár évtizeddel ezelőtt még elfogadott ólomvezetékekből állhat. Mivel a belső hálózat az ingatlantulajdonos tulajdonában áll, annak karbantartása, ellenőrzése, szükséges javítása, átalakítása nem az ivóvíz-szolgáltatók felelősségi körébe tartozik. Ugyanakkor nem minden régebbi épület ivóvízellátó rendszere tartalmaz ólmot, hiszen ha időközben az ingatlant felújították, a vezetékek cseréje is megtörténhetett. Ugyancsak fontos tudni, hogy még az ólomtartalmú csövek esetében sem egyértelmű, hogy valóban megjelenik az ólom a csapvízben. Az ólom kioldódásának mértéke elsősorban a víz összetételétől függ. Minél lágyabb és minél savasabb az ivóvíz, annál erősebb a kioldódás, míg a kemény víz vízkőréteg kialakításával csökkenti az ólom kioldódását a csövekből. Általában a hosszú ideig használaton kívüli hálózatokban keletkező pangó víz jelent kockázatot, ami már a csapvíz alapos kifolyatásával is csökkenthető. Aki házi vízszűrő berendezéssel kívánja biztosítani az ólom eltávolítását a vezetékes vízből, célszerű, ha először meggyőződik arról, hogy valóban fennáll-e a kockázat. Legalább ilyen lényeges, hogy csak bevizsgált, hatósági tanúsítvánnyal ellátott, erre a célra valóban ajánlott készüléket vásároljon, amelynek karbantartásáról, tisztításáról rendszeresen gondoskodni kell, mert egyébként nagyobb veszélyt jelenthet a használata, mint ha nem alkalmaznánk. A biztos, végleges megoldást azonban mindenképpen az ólomtartalmú vezetékek és szerelvények kicserélése jelenti. Aki pedig felújításkor új szerelvényeket szerez be, kiválasztásukkor kizárólag az ÁNTSZ nyilvántartásába vett, nyilvántartási számmal rendelkező terméket válasszon. Ezekről a kormányhivatalok honlapján adnak tájékoztatást.

Ha valaki szeretne választ kapni arra, hogy a csapjából folyó vízben kimutatható-e az ólomkoncentráció, ingyenes vizsgálatot kérhet az olom@oki.antsz.hu elérhetőségen.

online ügyfélszolgalat
online ügyfélszolgalat hangulatképe

Online ügyfélszolgálatunkat a hét minden napján elérheti.

víminőség
vizminőség lapozás balra
Biatorbágy
Szabad aktív klór0,01mg/l
Klorid31mg/l
Vas39µg/l
Mangán7µg/l
Nitrát18mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység198mg/l CaO
Vezető képesség622µS/cm
pH7,4 
Budakeszi
Szabad aktív klór0,17mg/l
Klorid24mg/l
Vas6µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység128mg/l CaO
Vezető képesség465µS/cm
pH7,5 
Budaörs
Szabad aktív klór0,21mg/l
Klorid24mg/l
Vas13µg/l
Mangán0µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység127mg/l CaO
Vezető képesség460µS/cm
pH7,5 
Dunabogdány
Szabad aktív klór0,12mg/l
Klorid26mg/l
Vas4,00µg/l
Mangán0,58µg/l
Nitrát10mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység202mg/l CaO
Vezető képesség684µS/cm
pH7,3 
Halásztelek
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid38mg/l
Vas8µg/l
Mangán9µg/l
Nitrát18mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység186mg/l CaO
Vezető képesség620µS/cm
pH7,5 
Budapest - I. kerület
Szabad aktív klór0,18mg/l
Klorid25mg/l
Vas6µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát10mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység132mg/l CaO
Vezető képesség467µS/cm
pH7,5 
Budapest - II. kerület
Szabad aktív klór0,17mg/l
Klorid24mg/l
Vas14µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát10mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység133mg/l CaO
Vezető képesség471µS/cm
pH7,5 
Budapest - III. kerület
Szabad aktív klór0,18mg/l
Klorid22mg/l
Vas6µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység131mg/l CaO
Vezető képesség459µS/cm
pH7,5 
Budapest - IV. kerület
Szabad aktív klór0,23mg/l
Klorid23mg/l
Vas10µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység128mg/l CaO
Vezető képesség450µS/cm
pH7,5 
Budapest - IX. kerület
Szabad aktív klór0,18mg/l
Klorid25mg/l
Vas7µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység135mg/l CaO
Vezető képesség471µS/cm
pH7,5 
Kisoroszi
Szabad aktív klór0,14mg/l
Klorid22mg/l
Vas3µg/l
Mangán<0,2µg/l
Nitrát11mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység128mg/l CaO
Vezető képesség467µS/cm
pH7,5 
Pócsmegyer
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid24mg/l
Vas0µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát13mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység142mg/l CaO
Vezető képesség480µS/cm
pH7,4 
Százhalombatta
Szabad aktív klór0,03mg/l
Klorid35mg/l
Vas6µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát14mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység180mg/l CaO
Vezető képesség632µS/cm
pH7,5 
Szigetmonostor
Szabad aktív klór0,11mg/l
Klorid22mg/l
Vas7µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát12mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység147mg/l CaO
Vezető képesség505µS/cm
pH7,6 
Szigetszentmiklós
Szabad aktív klór0,14mg/l
Klorid36mg/l
Vas14µg/l
Mangán5µg/l
Nitrát15mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység177mg/l CaO
Vezető képesség650µS/cm
pH7,5 
Tököl
Szabad aktív klór0,14mg/l
Klorid32mg/l
Vas17µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát19mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység195mg/l CaO
Vezető képesség623µS/cm
pH7,4 
Budapest - V. kerület
Szabad aktív klór0,17mg/l
Klorid23mg/l
Vas10µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység127mg/l CaO
Vezető képesség443µS/cm
pH7,5 
Budapest - VI. kerület
Szabad aktív klór0,21mg/l
Klorid23mg/l
Vas11µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység126mg/l CaO
Vezető képesség456µS/cm
pH7,5 
Budapest - VII. kerület
Szabad aktív klór0,21mg/l
Klorid23mg/l
Vas8µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység127mg/l CaO
Vezető képesség452µS/cm
pH7,5 
Budapest - VIII. kerület
Szabad aktív klór0,21mg/l
Klorid23mg/l
Vas12µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység130mg/l CaO
Vezető képesség455µS/cm
pH7,5 
Budapest - X. kerület
Szabad aktív klór0,25mg/l
Klorid24mg/l
Vas8µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység134mg/l CaO
Vezető képesség460µS/cm
pH7,5 
Budapest - XI. kerület
Szabad aktív klór0,15mg/l
Klorid29mg/l
Vas37µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát12mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység148mg/l CaO
Vezető képesség504µS/cm
pH7,5 
Budapest - XII. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid24mg/l
Vas7µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység128mg/l CaO
Vezető képesség468µS/cm
pH7,5 
Budapest - XIII. kerület
Szabad aktív klór0,18mg/l
Klorid25mg/l
Vas40µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység136mg/l CaO
Vezető képesség460µS/cm
pH7,5 
Budapest - XIV. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid24mg/l
Vas24µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység134mg/l CaO
Vezető képesség458µS/cm
pH7,5 
Budapest - XIX. kerület
Szabad aktív klór0,13mg/l
Klorid29mg/l
Vas14µg/l
Mangán4µg/l
Nitrát11mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység150mg/l CaO
Vezető képesség541µS/cm
pH7,5 
Budapest - XV. kerület
Szabad aktív klór0,21mg/l
Klorid23mg/l
Vas8µg/l
Mangán5µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység131mg/l CaO
Vezető képesség462µS/cm
pH7,6 
Budapest - XVI. kerület
Szabad aktív klór0,24mg/l
Klorid23mg/l
Vas6µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység132mg/l CaO
Vezető képesség459µS/cm
pH7,5 
Budapest - XVII. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid23mg/l
Vas19µg/l
Mangán4µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység128mg/l CaO
Vezető képesség472µS/cm
pH7,6 
Budapest - XVIII. kerület
Szabad aktív klór0,23mg/l
Klorid31mg/l
Vas11µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát12mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység159mg/l CaO
Vezető képesség585µS/cm
pH7,5 
Budapest - XX. kerület
Szabad aktív klór0,14mg/l
Klorid34mg/l
Vas11µg/l
Mangán5µg/l
Nitrát14mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység173mg/l CaO
Vezető képesség623µS/cm
pH7,6 
Budapest - XXI. kerület
Szabad aktív klór0,13mg/l
Klorid36mg/l
Vas37µg/l
Mangán9µg/l
Nitrát15mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység181mg/l CaO
Vezető képesség627µS/cm
pH7,5 
Budapest - XXII. kerület
Szabad aktív klór0,14mg/l
Klorid31mg/l
Vas12µg/l
Mangán4µg/l
Nitrát12mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység163mg/l CaO
Vezető képesség597µS/cm
pH7,5 
Budapest - XXIII. kerület
Szabad aktív klór0,17mg/l
Klorid37mg/l
Vas9µg/l
Mangán6µg/l
Nitrát15mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység169mg/l CaO
Vezető képesség635µS/cm
pH7,5 
vizminőség lapozás jobbra
Munka térkép

Interaktív térkép szolgáltatásunk segítségével aktuálisan tájékozódhat arról, hogy a Fővárosi Vízművek szolgáltatási területén éppen hol folynak vízcső felújítási, karbantartási vagy hibaelhárítási munkák. Az egyes címkék a munkálatok jellegét, várható befejezési idejét és a forgalmi rend változásait is jelzik, segítve az autóval közlekedőket útvonaluk megtervezésében. A munkatérkép megjelenítéséhez legalább Internet Explorer 9-es vagy annál magasabb verziószámú alkalmazás letöltése javasolt. Kérjük, frissítsen az Ön operációs rendszeréhez támogatott legújabb verzióra.

utcakereső