Nemzetközi arany minősítésú szolgáltató

Sürgősséggel végzett hibajavítás – csütörtökön kora délután helyreállított forgalmi rend a Budakeszi úton 2019. december 20.


A technológia és a körülmények adta lehetőségek mellett a lehető legrövidebb időn belül visszaadta a forgalomnak a Budakeszi utat a Fővárosi Vízművek. A végleges helyreállítást követően, a már reggel leterített aszfalt hűlése és száradása után az útnak a javítás idejére lezárt szakasza is december 19-én 13.30-tól ismét a megszokott forgalmi rend szerint járható volt. 

A Budakeszi út alatt húzódó, 150 mm átmérőjű öntöttvas vezeték december 17-én hajnalban feltárt sérülését követően a Fővárosi Vízművek szakemberei sürgősséggel, éjszakai, majd azt követően folyamatos munkavégzéssel 20 óra alatt befejezték a hibajavítást, és feltöltötték a munkagödröt, másnap hajnalban pedig a társaság szerződött alvállalkozójától megrendelte az útburkolat végleges helyreállítását. Ennek előkészítését, az aszfaltozás előtti betonozást december 18-án a reggeli órákban, már jóval a budakeszi polgármester asszony 15.51-kor a Fővárosi Vízművekhez érkezett levelét megelőzően el is végezte az alvállalkozó.
A sürgősségi munkavégzésnek megfelelően már aznap sor kerülhetett volna az aszfaltozásra, és a munkaterület visszaadására a forgalomnak, azonban a társaságon kívülálló, objektív ok, az aszfaltkeverő üzem berendezésének meghibásodása egy nappal késleltette a munka befejezését.

Szakembereink minden lehetséges alternatív megoldást számba vettek, hogy ideiglenesen visszaadhassák az utat a forgalomnak, de ezek mindegyike magában hordozta egy újabb meghibásodás és lezárás kockázatát. Így az ugyan tovább húzódó, de végleges megoldást nyújtó helyreállítás volt a leggyorsabb és a forgalmat a legrövidebb ideig zavaró alternatíva.

Sajnos egy csőtörés elhárítása minden esetben, minden településen korlátozásokkal jár, mivel a közcső jellemzően a közút alatt található. A javításhoz kapcsolódó technológiai folyamatok időszükséglete a Fővárosi Vízművek szakembereinek minden szándéka és áldozatos munkája ellenére sem rövidíthető le jelentősen, mivel ezzel egy későbbi útburkolat-meghibásodást kockáztatnánk. Az amúgy is túlzsúfolt, dugókkal terhelt Budakeszi út esetében munkatársaink a kiemelt forgalmú utaknál alkalmazott protokoll szerint, sürgősséggel jártak el, hiszen az vitathatatlan tény, hogy a nem várt akadályt, az aszfaltüzem egynapos kiesését nem számítva 36 órán belül elkészültek a javítással.

Bár megértjük az arra közlekedők indulatait, sajnálattal tapasztaltuk azt a Fővárosi Vízművekkel szembeni negatív hangulatot, amelyhez az Önkormányzat kommunikációja nagy mértékben hozzájárult.  Társaságunk munkatársai mindent megtettek polgármester asszony és munkatársai tényszerű, korrekt tájékoztatása érdekében, több alkalommal próbáltuk meg telefonon felvenni a kapcsolatot polgármester asszonnyal és a hivatallal, eredménytelenül. Ugyanakkor a polgármester asszony sajtóban megjelent nyilatkozataival ellentétben az irányunkban kezdeményezett személyes kapcsolatfelvételnek  a levélen kívül semmilyen nyomát nem találtuk.

Köszönetet mondunk mindazoknak az érintetteknek, akik mindezek ellenére megértéssel és türelemmel viselték a munkavégzés okozta kényelmetlenséget, és a Budakeszi úton már évek óta fennálló, mindennapi közlekedésben elszenvedett kellemetlenséget nem zúdították rá a feladatát a legnagyobb szakértelemmel és jószándékkal végző Fővárosi Vízművekre és munkatársaira!  

Fővárosi Vízművek Zrt.

 


A helyreállítás helyszínén 2019. december 19., csütörtökön 13:44-kor készült fotók.
víminőség
vizminőség lapozás balra
Biatorbágy
Szabad aktív klór0,01mg/l
Klorid31mg/l
Vas39µg/l
Mangán7µg/l
Nitrát18mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység198mg/l CaO
Vezető képesség622µS/cm
pH7,4 
Budakeszi
Szabad aktív klór0,17mg/l
Klorid24mg/l
Vas6µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység128mg/l CaO
Vezető képesség465µS/cm
pH7,5 
Budaörs
Szabad aktív klór0,21mg/l
Klorid24mg/l
Vas13µg/l
Mangán0µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység127mg/l CaO
Vezető képesség460µS/cm
pH7,5 
Dunabogdány
Szabad aktív klór0,12mg/l
Klorid26mg/l
Vas4,00µg/l
Mangán0,58µg/l
Nitrát10mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység202mg/l CaO
Vezető képesség684µS/cm
pH7,3 
Halásztelek
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid38mg/l
Vas8µg/l
Mangán9µg/l
Nitrát18mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység186mg/l CaO
Vezető képesség620µS/cm
pH7,5 
Budapest - I. kerület
Szabad aktív klór0,18mg/l
Klorid25mg/l
Vas6µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát10mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység132mg/l CaO
Vezető képesség467µS/cm
pH7,5 
Budapest - II. kerület
Szabad aktív klór0,17mg/l
Klorid24mg/l
Vas14µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát10mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység133mg/l CaO
Vezető képesség471µS/cm
pH7,5 
Budapest - III. kerület
Szabad aktív klór0,18mg/l
Klorid22mg/l
Vas6µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység131mg/l CaO
Vezető képesség459µS/cm
pH7,5 
Budapest - IV. kerület
Szabad aktív klór0,23mg/l
Klorid23mg/l
Vas10µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység128mg/l CaO
Vezető képesség450µS/cm
pH7,5 
Budapest - IX. kerület
Szabad aktív klór0,18mg/l
Klorid25mg/l
Vas7µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység135mg/l CaO
Vezető képesség471µS/cm
pH7,5 
Kisoroszi
Szabad aktív klór0,14mg/l
Klorid22mg/l
Vas3µg/l
Mangán<0,2µg/l
Nitrát11mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység128mg/l CaO
Vezető képesség467µS/cm
pH7,5 
Pócsmegyer
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid24mg/l
Vas0µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát13mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység142mg/l CaO
Vezető képesség480µS/cm
pH7,4 
Százhalombatta
Szabad aktív klór0,03mg/l
Klorid35mg/l
Vas6µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát14mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység180mg/l CaO
Vezető képesség632µS/cm
pH7,5 
Szigetmonostor
Szabad aktív klór0,11mg/l
Klorid22mg/l
Vas7µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát12mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység147mg/l CaO
Vezető képesség505µS/cm
pH7,6 
Szigetszentmiklós
Szabad aktív klór0,14mg/l
Klorid36mg/l
Vas14µg/l
Mangán5µg/l
Nitrát15mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység177mg/l CaO
Vezető képesség650µS/cm
pH7,5 
Tököl
Szabad aktív klór0,14mg/l
Klorid32mg/l
Vas17µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát19mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység195mg/l CaO
Vezető képesség623µS/cm
pH7,4 
Budapest - V. kerület
Szabad aktív klór0,17mg/l
Klorid23mg/l
Vas10µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység127mg/l CaO
Vezető képesség443µS/cm
pH7,5 
Budapest - VI. kerület
Szabad aktív klór0,21mg/l
Klorid23mg/l
Vas11µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység126mg/l CaO
Vezető képesség456µS/cm
pH7,5 
Budapest - VII. kerület
Szabad aktív klór0,21mg/l
Klorid23mg/l
Vas8µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység127mg/l CaO
Vezető képesség452µS/cm
pH7,5 
Budapest - VIII. kerület
Szabad aktív klór0,21mg/l
Klorid23mg/l
Vas12µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység130mg/l CaO
Vezető képesség455µS/cm
pH7,5 
Budapest - X. kerület
Szabad aktív klór0,25mg/l
Klorid24mg/l
Vas8µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység134mg/l CaO
Vezető képesség460µS/cm
pH7,5 
Budapest - XI. kerület
Szabad aktív klór0,15mg/l
Klorid29mg/l
Vas37µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát12mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység148mg/l CaO
Vezető képesség504µS/cm
pH7,5 
Budapest - XII. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid24mg/l
Vas7µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység128mg/l CaO
Vezető képesség468µS/cm
pH7,5 
Budapest - XIII. kerület
Szabad aktív klór0,18mg/l
Klorid25mg/l
Vas40µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység136mg/l CaO
Vezető képesség460µS/cm
pH7,5 
Budapest - XIV. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid24mg/l
Vas24µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység134mg/l CaO
Vezető képesség458µS/cm
pH7,5 
Budapest - XIX. kerület
Szabad aktív klór0,13mg/l
Klorid29mg/l
Vas14µg/l
Mangán4µg/l
Nitrát11mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység150mg/l CaO
Vezető képesség541µS/cm
pH7,5 
Budapest - XV. kerület
Szabad aktív klór0,21mg/l
Klorid23mg/l
Vas8µg/l
Mangán5µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység131mg/l CaO
Vezető képesség462µS/cm
pH7,6 
Budapest - XVI. kerület
Szabad aktív klór0,24mg/l
Klorid23mg/l
Vas6µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység132mg/l CaO
Vezető képesség459µS/cm
pH7,5 
Budapest - XVII. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid23mg/l
Vas19µg/l
Mangán4µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység128mg/l CaO
Vezető képesség472µS/cm
pH7,6 
Budapest - XVIII. kerület
Szabad aktív klór0,23mg/l
Klorid31mg/l
Vas11µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát12mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység159mg/l CaO
Vezető képesség585µS/cm
pH7,5 
Budapest - XX. kerület
Szabad aktív klór0,14mg/l
Klorid34mg/l
Vas11µg/l
Mangán5µg/l
Nitrát14mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység173mg/l CaO
Vezető képesség623µS/cm
pH7,6 
Budapest - XXI. kerület
Szabad aktív klór0,13mg/l
Klorid36mg/l
Vas37µg/l
Mangán9µg/l
Nitrát15mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység181mg/l CaO
Vezető képesség627µS/cm
pH7,5 
Budapest - XXII. kerület
Szabad aktív klór0,14mg/l
Klorid31mg/l
Vas12µg/l
Mangán4µg/l
Nitrát12mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység163mg/l CaO
Vezető képesség597µS/cm
pH7,5 
Budapest - XXIII. kerület
Szabad aktív klór0,17mg/l
Klorid37mg/l
Vas9µg/l
Mangán6µg/l
Nitrát15mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység169mg/l CaO
Vezető képesség635µS/cm
pH7,5 
vizminőség lapozás jobbra
Munka térkép

Interaktív térkép szolgáltatásunk segítségével aktuálisan tájékozódhat arról, hogy a Fővárosi Vízművek szolgáltatási területén éppen hol folynak vízcső felújítási, karbantartási vagy hibaelhárítási munkák. Az egyes címkék a munkálatok jellegét, várható befejezési idejét és a forgalmi rend változásait is jelzik, segítve az autóval közlekedőket útvonaluk megtervezésében. A munkatérkép megjelenítéséhez legalább Internet Explorer 9-es vagy annál magasabb verziószámú alkalmazás letöltése javasolt. Kérjük, frissítsen az Ön operációs rendszeréhez támogatott legújabb verzióra.

utcakereső