Nemzetközi arany minősítésú szolgáltató

Segítség panaszkezeléshez

Panaszbejelentés

Társaságunk célja, hogy Ön minden szempontból elégedett legyen szolgáltatásainkkal, ügyfélszolgálati tevékenységünkkel. Tudjuk azonban, hogy minden nagy szervezet működése során előfordulhatnak olyan esetek, amelyekkel kapcsolatban ügyfeleink megalapozott panasszal élhetnek.

Szóbeli panasz

Amennyiben megítélése szerint az Ön által kifogásolt eljárás a helyszínen megoldható, vagy egyszerűen orvosolható, esetleg információhiányon vagy félreértésen alapul, kérjük, forduljon valamely ügyfélszolgálati irodánk, vagy telefonos ügyfélszolgálatunk munkatársaihoz.

 

Munkatársaink igyekeznek valamennyi kérdésére választ adni, amennyiben bármilyen hiányosságra fény derül, kollegáink tájékoztatni fogják a megoldási lehetőségekről is.

Panaszbejelentés esetén, a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontunkról munkatársunk jegyzőkönyvet vesz fel, és személyes megkeresés esetén annak egy másolati példányát Önnek átadja. Telefonos panaszbejelentés során készült jegyzőkönyvet, a panaszra adott válaszunkhoz mellékelten küldjük meg.

A telefonos ügyfélszolgálati megkereséseket egyedi azonosítószámmal látjuk el. A hangfelvételeket a fogyasztóvédelmi törvény rendelkezése értelmében rögzítjük, öt évig megőrizzük, és a fogyasztó kérésére azt a rendelkezésére bocsátjuk. A másolatot ingyenesen kell az ügyfél részére biztosítani, ha a folyó évben az adott hívásra nézve azonos kérelmet még nem nyújtott be az érintett adatkezelőhöz. A kiadott hanganyag kezeléséről készített tájékoztatónkat itt tekintheti meg.

Írásbeli panasz

Amennyiben észrevételeit írásban kívánja jelezni, a következő elérhetőségeinken várjuk bejelentését:

Online: https://ugyfelszolgalat.vizmuvek.hu/
E-mail címünkre: vizvonal@vizmuvek.hu
Postán: Fővárosi Vízművek Zrt., 1397 Budapest, Pf. 512 címre

Panaszok válaszadási határideje

Kérjük, ha panaszának volt előzménye, az ezzel kapcsolatos információkat is szíveskedjék megadni. A panasz-bejelentésre a beérkezéstől számított 15 napon belül álláspontunkat és intézkedéseinket, illetve azok indoklását írásban megküldjük. Amennyiben helyszíni vizsgálat vagy valamely hatóság megkeresése szükséges, esetleg kiegészítő információkra lenne szükségünk Öntől, akkor a válaszadási határidő egy alkalommal, legfeljebb 15 nappal meghosszabbítható. A válaszadási határidő meghosszabbításáról és annak indokáról írásban, a válaszadási határidő letelte előtt tájékoztatjuk Önt.

Válaszunkban tájékoztatást adunk arról is, hogy a panasz elutasítása esetén mely hatóság vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti. A tájékoztatás tartalmazza az illetékes hatóság, illetve a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület székhelyét, telefonos és internetes elérhetőségét, valamint levelezési címét.

Peren kívüli eljárás, jogorvoslati lehetőségek

Amennyiben esetleg a fenti lehetőségek egyike sem jár az Ön számára kielégítő eredménnyel, akkor a következő peren kívüli eljárási (Békéltető Testületek), illetve jogorvoslati (Fogyasztóvédelmi Hatóság) lehetőségek állnak rendelkezésére:

I. Peren kívüli eljárás:

Nem lakossági felhasználóink elsősorban a székhelyük/telephelyük szerinti békéltető testület peren kívüli eljárását kérhetik, melyek elérhetőségeit itt találja, azonban igény esetén lehetőségük van más békéltető testületek (célszerűen a felhasználási helyek szerinti) eljárását is kérni. Tájékoztatjuk, hogy társaságunk a jogvita rendezése érdekében békéltető testületi eljárást nem indít, de jogszabályi kötelezettségének megfelelően részt vesz a fogyasztók által kezdeményezett eljárásokban, a felhasználási helyek szerinti békéltető testületek esetében személyes megjelenéssel is. A Békéltető Testületek határozata társaságunkra nézve ajánlás, amennyiben az eljárás kezdetekor úgy nyilatkozunk, hogy a tanács döntését kötelezésként nem fogadjuk el. Kötelezést tartalmazó határozattá akkor válhat, ha az eljárás kezdetekor vagy a határozat kihirdetésekor nyilatkozatunkban a Békéltető Testület döntését magunkra nézve kötelezőként ismerjük el (alávetés).

II. Jogorvoslati eljárás (üzleti ügyfeleink által vélelmezett jogsértés esetében):

Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal
Cím: 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 52.
Levelezési cím: 1388 Budapest, Pf. 88
E-mail cím: fogyasztovedelem@mekh.hu
Telefon: 06 (1) 459 7777
Fax: 06 (1) 459 7766

Társaságunk elektronikus hírközlés útján megvalósuló reklámjaival kapcsolatos panaszok esetén

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

Cím: 1133 Budapest, Visegrádi u. 106.
Levelezési cím: 1376 Budapest, Pf. 997
E-mail cím: info@nmhh.hu
Honlap cím: www.nmhh.hu
Telefon: 06 (1) 468 0673
Fax: 06 (1) 468 0680

A békéltető testületekkel és felügyeleti hatóságokkal kapcsolatot tartó munkatársaink:

Fogyasztóvédelmi referens (Budapest): Méhes Zsolt Géza
e-mail: zsolt.mehes@vizmuvek.hu
tel: 06 (1) 465 2685

Fogyasztóvédelmi referens (Pest megye): Dombiné Lengyel Krisztina
e-mail: krisztina.dombine@vizmuvek.hu
tel: 06 (1) 465 2417

víminőség
vizminőség lapozás balra
Budapest - 0. kerület
Szabad aktív klórmg/l
Kloridmg/l
Vasµg/l
Mangánµg/l
Nitrátmg/l
Nitritmg/l
Ammóniummg/l
Összes keménységmg/l CaO
Vezető képességµS/cm
pH 
Budapest - 3. kerület
Szabad aktív klórmg/l
Kloridmg/l
Vasµg/l
Mangánµg/l
Nitrátmg/l
Nitritmg/l
Ammóniummg/l
Összes keménységmg/l CaO
Vezető képességµS/cm
pH 
Biatorbágy
Szabad aktív klór0,15mg/l
Klorid22mg/l
Vas35µg/l
Mangán4µg/l
Nitrát3mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység154mg/l CaO
Vezető képesség556µS/cm
pH8 
Budakeszi
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid24mg/l
Vas15µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység123mg/l CaO
Vezető képesség439µS/cm
pH8 
Budaörs
Szabad aktív klór0,21mg/l
Klorid23mg/l
Vas7µg/l
Mangán<1µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység125mg/l CaO
Vezető képesség443µS/cm
pH8 
Dunabogdány
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid28mg/l
Vas<5µg/l
Mangán<1µg/l
Nitrát12mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység175mg/l CaO
Vezető képesség559µS/cm
pH7 
Halásztelek
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid23mg/l
Vas<5µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység150mg/l CaO
Vezető képesség546µS/cm
pH8 
Budapest - I. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid23mg/l
Vas7µg/l
Mangán<1µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység124mg/l CaO
Vezető képesség430µS/cm
pH8 
Budapest - II. kerület
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid26mg/l
Vas8µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység129mg/l CaO
Vezető képesség444µS/cm
pH8 
Budapest - III. kerület
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid21mg/l
Vas6µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység123mg/l CaO
Vezető képesség420µS/cm
pH8 
Budapest - IV. kerület
Szabad aktív klór0,23mg/l
Klorid21mg/l
Vas7µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát7mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység125mg/l CaO
Vezető képesség429µS/cm
pH8 
Budapest - IX. kerület
Szabad aktív klór0,18mg/l
Klorid24mg/l
Vas6µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység122mg/l CaO
Vezető képesség442µS/cm
pH8 
Kisoroszi
Szabad aktív klór0,14mg/l
Klorid21mg/l
Vas9µg/l
Mangán<1µg/l
Nitrát10mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység125mg/l CaO
Vezető képesség431µS/cm
pH8 
Pócsmegyer
Szabad aktív klór0,29mg/l
Klorid18mg/l
Vas<5µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát7mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység115mg/l CaO
Vezető képesség423µS/cm
pH8 
Százhalombatta
Szabad aktív klór0,13mg/l
Klorid32mg/l
Vas17µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát12mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység169mg/l CaO
Vezető képesség541µS/cm
pH8 
Szigetmonostor
Szabad aktív klór0,26mg/l
Klorid24mg/l
Vas<5µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát10mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység127mg/l CaO
Vezető képesség440µS/cm
pH8 
Szigetszentmiklós
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid27mg/l
Vas16µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység154mg/l CaO
Vezető képesség531µS/cm
pH8 
Tököl
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid22mg/l
Vas21µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát5mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység141mg/l CaO
Vezető képesség512µS/cm
pH8 
Budapest - V. kerület
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid19mg/l
Vas17µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát7mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység116mg/l CaO
Vezető képesség428µS/cm
pH8 
Budapest - VI. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid23mg/l
Vas29µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység123mg/l CaO
Vezető képesség419µS/cm
pH8 
Budapest - VII. kerület
Szabad aktív klór0,21mg/l
Klorid23mg/l
Vas8µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység127mg/l CaO
Vezető képesség430µS/cm
pH8 
Budapest - VIII. kerület
Szabad aktív klór0,21mg/l
Klorid21mg/l
Vas6µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát6mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység123mg/l CaO
Vezető képesség426µS/cm
pH8 
Budapest - X. kerület
Szabad aktív klór0,23mg/l
Klorid23mg/l
Vas9µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység126mg/l CaO
Vezető képesség428µS/cm
pH8 
Budapest - XI. kerület
Szabad aktív klór0,18mg/l
Klorid24mg/l
Vas11µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység130mg/l CaO
Vezető képesség465µS/cm
pH8 
Budapest - XII. kerület
Szabad aktív klór0,23mg/l
Klorid24mg/l
Vas9µg/l
Mangán<1µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység125mg/l CaO
Vezető képesség433µS/cm
pH8 
Budapest - XIII. kerület
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid22mg/l
Vas26µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység122mg/l CaO
Vezető képesség436µS/cm
pH8 
Budapest - XIV. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid21mg/l
Vas9µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység122mg/l CaO
Vezető képesség426µS/cm
pH8 
Budapest - XIX. kerület
Szabad aktív klór0,16mg/l
Klorid26mg/l
Vas8µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység142mg/l CaO
Vezető képesség494µS/cm
pH8 
Budapest - XV. kerület
Szabad aktív klór0,18mg/l
Klorid22mg/l
Vas9µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység123mg/l CaO
Vezető képesség431µS/cm
pH8 
Budapest - XVI. kerület
Szabad aktív klór0,25mg/l
Klorid21mg/l
Vas9µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát7mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység121mg/l CaO
Vezető képesség428µS/cm
pH8 
Budapest - XVII. kerület
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid23mg/l
Vas15µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység130mg/l CaO
Vezető képesség441µS/cm
pH8 
Budapest - XVIII. kerület
Szabad aktív klór0,22mg/l
Klorid27mg/l
Vas15µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység151mg/l CaO
Vezető képesség519µS/cm
pH8 
Budapest - XX. kerület
Szabad aktív klór0,18mg/l
Klorid26mg/l
Vas15µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység149mg/l CaO
Vezető képesség519µS/cm
pH8 
Budapest - XXI. kerület
Szabad aktív klór0,16mg/l
Klorid27mg/l
Vas28µg/l
Mangán6µg/l
Nitrát10mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység154mg/l CaO
Vezető képesség537µS/cm
pH8 
Budapest - XXII. kerület
Szabad aktív klór0,17mg/l
Klorid26mg/l
Vas7µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység152mg/l CaO
Vezető képesség516µS/cm
pH8 
Budapest - XXIII. kerület
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid28mg/l
Vas10µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát10mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység161mg/l CaO
Vezető képesség546µS/cm
pH8 
vizminőség lapozás jobbra
Munka térkép

Interaktív térkép szolgáltatásunk segítségével aktuálisan tájékozódhat arról, hogy a Fővárosi Vízművek szolgáltatási területén éppen hol folynak vízcső felújítási, karbantartási vagy hibaelhárítási munkák. Az egyes címkék a munkálatok jellegét, várható befejezési idejét és a forgalmi rend változásait is jelzik, segítve az autóval közlekedőket útvonaluk megtervezésében. A munkatérkép megjelenítéséhez legalább Internet Explorer 9-es vagy annál magasabb verziószámú alkalmazás letöltése javasolt. Kérjük, frissítsen az Ön operációs rendszeréhez támogatott legújabb verzióra.

utcakereső