Nemzetközi arany minősítésú szolgáltató

Az alkalmazott technológia bemutatása

A csőroppantás az egyéb „no dig” technológiákhoz hasonlóan lehetővé teszi a különféle csővezetékek feltárás nélküli cseréjét. Az eljárás során a régi cső szétroppantásával vagy felhasításával egyidejűleg az új cső behúzása is megtörténik. A Fővárosi Vízművek speciálisan képzett, tapasztalt szakemberei 1998 óta alkalmazzák a csőroppantást, mint csőhálózati rekonstrukciós lehetőséget.

Az eljárás

A csőroppantás valójában a nyíltárkos, kitakarásos csőfelújítás, csőcsere alternatívája. A nyíltárkos felújítással szemben itt nem kell olyan mértékű forgalomkorlátozással, környezetterheléssel (zaj- és porkibocsátással), valamint felszínbontással, illetve a kiemelt föld mozgatásával, szállításával számolni.

A kivitelezést megelőzően a cső környezetének (egyéb csőhálózattal rendelkező szolgáltatók közeli, keresztező, illetve párhuzamos csöveinek) felderítése, előkészítése, illetve talajmechanikai vizsgálatok elvégzése szükséges, egyes esetekben a cső videokamerás állapotfelvétele is javasolt.

Az eljárás előnye, hogy az elöregedett vezetékek – a régi csőszakasszal megegyező nyomvonalon és vonalvezetéssel – azonos vagy nagyobb átmérőjű, nagyobb szilárdságú, jobb hidraulikai jellemzőkkel rendelkező csövekkel válthatók ki. Alkalmazásához mindössze két (egy úgynevezett roppantó vagy indító, valamint egy úgynevezett húzó vagy fogadó) munkagödör kialakítása szükséges kb. 80-90 méterenként.

A roppantás lényege, hogy az indító munkagödörből egy speciális alakú húzófej a cserére szoruló csövön keresztül áthalad a fogadógödörbe. A roppantó, illetve vágófej ennek során a rideg anyagból (pl. PVC, beton, azbesztcement, öntöttvas) készült csövet szétroppantja, illetve a rugalmas anyagú csövet hosszanti irányban felhasítja, és annak darabjait a környező talajba nyomja. A régi cső szétroppantásával egyidőben behúzásra kerül az új vezeték is, amely a régivel azonos vagy igény esetén annál akár 25-50 százalékkal nagyobb átmérőjű is lehet.

Ajánlott a technológia alkalmazása során szakaszonként egyedileg megvizsgálni a házi bekötések számát, ezek a leágazások ugyanis kisebb munkagödröt igényelnek.

A szolgáltatás tartalma

Csőroppantó gépünk – egyenes szakaszokon – NA150-es átmérőjű acél, illetve NA50-es és NA150-es közötti átmérőjű öntöttvas, PVC és azbesztcement csövek cseréjére alkalmas.

A behúzandó vezeték víz-, gáz- vagy csatornavezeték lehet. A szolgáltatás fenntartása esetén úgynevezett “repülővezeték” kiépítése szükséges (melyen az adott szolgáltatás biztosítható), ezt társaságunk igény szerint kivitelezi.

Csőroppantó gépünk a munka nagyságának és komplexitásának megfelelő létszámú kezelőszemélyzettel együtt vehető bérbe.

A szolgáltatás legfőbb előnyei

  • A csőroppantás lehetővé teszi a nem megfelelő szállítóképességű vagy teherbírású, sérült körszelvényű vezetékszakaszok felújítását változatlan nyomvonalon, akár nagyobb átmérővel is.
  • Alkalmazása során nem szükséges a cserélendő vezeték teljes hosszán felbontani az útburkolatot, mindössze kb. 80-90 méterenként kell kialakítani munkagödröket.
  • Vízvezetékek cseréje esetén átlagosan 15-20 százalékkal csökkennek a bontás és helyreállítás költségei, valamint jelentősen lerövidül a helyreállítás időtartama is.
  • A technológia segítségével megtakarítás érhető el vasúti vagy villamos-sínpályák, illetve egyéb – meglehetősen nagy ráfordítással elbontható és visszaépíthető – műtárgyak alatt fekvő csővezetékek cseréjénél is.
  • Ideális megoldás üzemek, gyárak belső csőhálózatainak (így például tűzivíz-hálózatának) rekonstrukciójakor, hiszen a csere nem, vagy csak minimálisan zavarja az üzemmenetet, így nem okoz kiesést a termelésben.
  • Alkalmazása nem függ az időjárástól, szükség esetén a téli időszakban is kivitelezhető.

Referencia

  • Dunamenti Regionális Vízművek Zrt. – Csobánka, Pilismarót, Bécsi út, Tahitótfalu
  • Dél-alföldi Régió Ivóvízminőség-Javító Program, Kisújszállás
  • Pécsi Vízművek Zrt. – Pécs
  • Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. – Balatonalmádi

Roppant hatékony megoldás - tájékoztató kiadvány

Ajánlatkérés

Amennyiben további tájékoztatást vagy egyedi árajánlatot kér szolgáltatásunkról, örömmel állunk rendelkezésére alábbi elérhetőségen:

E-mail: csoroppantas@vizmuvek.hu

VízPlusz kapcsolatfelvétel

























Kérjük, ismerje meg és fogadja el Adatkezelési tájékoztatónkat!
 


captcha

Kérjük, a megjelenő karakterek nagy betűs
változatát írja az üres mezőbe („k” helyett „K” stb.)!

víminőség
vizminőség lapozás balra
Budapest - 0. kerület
Szabad aktív klórmg/l
Kloridmg/l
Vasµg/l
Mangánµg/l
Nitrátmg/l
Nitritmg/l
Ammóniummg/l
Összes keménységmg/l CaO
Vezető képességµS/cm
pH 
Budapest - 3. kerület
Szabad aktív klórmg/l
Kloridmg/l
Vasµg/l
Mangánµg/l
Nitrátmg/l
Nitritmg/l
Ammóniummg/l
Összes keménységmg/l CaO
Vezető képességµS/cm
pH 
Biatorbágy
Szabad aktív klór0,15mg/l
Klorid22mg/l
Vas35µg/l
Mangán4µg/l
Nitrát3mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység154mg/l CaO
Vezető képesség556µS/cm
pH8 
Budakeszi
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid24mg/l
Vas15µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység123mg/l CaO
Vezető képesség439µS/cm
pH8 
Budaörs
Szabad aktív klór0,21mg/l
Klorid23mg/l
Vas7µg/l
Mangán<1µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység125mg/l CaO
Vezető képesség443µS/cm
pH8 
Dunabogdány
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid28mg/l
Vas<5µg/l
Mangán<1µg/l
Nitrát12mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység175mg/l CaO
Vezető képesség559µS/cm
pH7 
Halásztelek
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid23mg/l
Vas<5µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység150mg/l CaO
Vezető képesség546µS/cm
pH8 
Budapest - I. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid23mg/l
Vas7µg/l
Mangán<1µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység124mg/l CaO
Vezető képesség430µS/cm
pH8 
Budapest - II. kerület
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid26mg/l
Vas8µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység129mg/l CaO
Vezető képesség444µS/cm
pH8 
Budapest - III. kerület
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid21mg/l
Vas6µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység123mg/l CaO
Vezető képesség420µS/cm
pH8 
Budapest - IV. kerület
Szabad aktív klór0,23mg/l
Klorid21mg/l
Vas7µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát7mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység125mg/l CaO
Vezető képesség429µS/cm
pH8 
Budapest - IX. kerület
Szabad aktív klór0,18mg/l
Klorid24mg/l
Vas6µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység122mg/l CaO
Vezető képesség442µS/cm
pH8 
Kisoroszi
Szabad aktív klór0,14mg/l
Klorid21mg/l
Vas9µg/l
Mangán<1µg/l
Nitrát10mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység125mg/l CaO
Vezető képesség431µS/cm
pH8 
Pócsmegyer
Szabad aktív klór0,29mg/l
Klorid18mg/l
Vas<5µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát7mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység115mg/l CaO
Vezető képesség423µS/cm
pH8 
Százhalombatta
Szabad aktív klór0,13mg/l
Klorid32mg/l
Vas17µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát12mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység169mg/l CaO
Vezető képesség541µS/cm
pH8 
Szigetmonostor
Szabad aktív klór0,26mg/l
Klorid24mg/l
Vas<5µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát10mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység127mg/l CaO
Vezető képesség440µS/cm
pH8 
Szigetszentmiklós
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid27mg/l
Vas16µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység154mg/l CaO
Vezető képesség531µS/cm
pH8 
Tököl
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid22mg/l
Vas21µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát5mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység141mg/l CaO
Vezető képesség512µS/cm
pH8 
Budapest - V. kerület
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid19mg/l
Vas17µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát7mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység116mg/l CaO
Vezető képesség428µS/cm
pH8 
Budapest - VI. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid23mg/l
Vas29µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység123mg/l CaO
Vezető képesség419µS/cm
pH8 
Budapest - VII. kerület
Szabad aktív klór0,21mg/l
Klorid23mg/l
Vas8µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység127mg/l CaO
Vezető képesség430µS/cm
pH8 
Budapest - VIII. kerület
Szabad aktív klór0,21mg/l
Klorid21mg/l
Vas6µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát6mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység123mg/l CaO
Vezető képesség426µS/cm
pH8 
Budapest - X. kerület
Szabad aktív klór0,23mg/l
Klorid23mg/l
Vas9µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység126mg/l CaO
Vezető képesség428µS/cm
pH8 
Budapest - XI. kerület
Szabad aktív klór0,18mg/l
Klorid24mg/l
Vas11µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység130mg/l CaO
Vezető képesség465µS/cm
pH8 
Budapest - XII. kerület
Szabad aktív klór0,23mg/l
Klorid24mg/l
Vas9µg/l
Mangán<1µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység125mg/l CaO
Vezető képesség433µS/cm
pH8 
Budapest - XIII. kerület
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid22mg/l
Vas26µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység122mg/l CaO
Vezető képesség436µS/cm
pH8 
Budapest - XIV. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid21mg/l
Vas9µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység122mg/l CaO
Vezető képesség426µS/cm
pH8 
Budapest - XIX. kerület
Szabad aktív klór0,16mg/l
Klorid26mg/l
Vas8µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység142mg/l CaO
Vezető képesség494µS/cm
pH8 
Budapest - XV. kerület
Szabad aktív klór0,18mg/l
Klorid22mg/l
Vas9µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység123mg/l CaO
Vezető képesség431µS/cm
pH8 
Budapest - XVI. kerület
Szabad aktív klór0,25mg/l
Klorid21mg/l
Vas9µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát7mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység121mg/l CaO
Vezető képesség428µS/cm
pH8 
Budapest - XVII. kerület
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid23mg/l
Vas15µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység130mg/l CaO
Vezető képesség441µS/cm
pH8 
Budapest - XVIII. kerület
Szabad aktív klór0,22mg/l
Klorid27mg/l
Vas15µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység151mg/l CaO
Vezető képesség519µS/cm
pH8 
Budapest - XX. kerület
Szabad aktív klór0,18mg/l
Klorid26mg/l
Vas15µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység149mg/l CaO
Vezető képesség519µS/cm
pH8 
Budapest - XXI. kerület
Szabad aktív klór0,16mg/l
Klorid27mg/l
Vas28µg/l
Mangán6µg/l
Nitrát10mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység154mg/l CaO
Vezető képesség537µS/cm
pH8 
Budapest - XXII. kerület
Szabad aktív klór0,17mg/l
Klorid26mg/l
Vas7µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység152mg/l CaO
Vezető képesség516µS/cm
pH8 
Budapest - XXIII. kerület
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid28mg/l
Vas10µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát10mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység161mg/l CaO
Vezető képesség546µS/cm
pH8 
vizminőség lapozás jobbra
Munka térkép

Interaktív térkép szolgáltatásunk segítségével aktuálisan tájékozódhat arról, hogy a Fővárosi Vízművek szolgáltatási területén éppen hol folynak vízcső felújítási, karbantartási vagy hibaelhárítási munkák. Az egyes címkék a munkálatok jellegét, várható befejezési idejét és a forgalmi rend változásait is jelzik, segítve az autóval közlekedőket útvonaluk megtervezésében. A munkatérkép megjelenítéséhez legalább Internet Explorer 9-es vagy annál magasabb verziószámú alkalmazás letöltése javasolt. Kérjük, frissítsen az Ön operációs rendszeréhez támogatott legújabb verzióra.

utcakereső